Ingatlanpiaci TREND-ek

2016. november 13. | Ahogy korábban ígértük, rendszeresen beszámolunk a dunaújvárosi és környékbeli ingatlanpiaci helyzetről. Az ígéret szép szó, s mi betartjuk. Ebben segítségünkre van a TREND Ingatlanügynökség részéről, Kovács László és Takács Attila. Elkalandozunk a, van-e városunkban új építésű ingatlan, hogyan vegyünk fel hitelt és a mik az árak manapság területekre.

Nézzük hát elsősorban talán a CSOK bevezetése kapcsán ismét reménysugárként felvillanó: „szeretnék új építésű házat venni” igények kielégítésének lehetőségét.

Érdekes kérdéssel indítasz - kezdi László. Nagyon szerteágazó ugyanis a válasz. Ha szűkebb pátriánkat nézzük, akkor azt mondhatom, hogy igen van rá lehetőség, hogy megvalósuljon az álom. Ám nem igazán van rá kereslet. Építőipari kivitelező vállalkozók vannak, de az emberek egy kicsit még mindig félnek a nagyobb hitelek felvételétől, értjük ez alatt a CSOK-kal  építhető lakásokat is.

A környéken az új építésű lakások m² ára 200.000-220.000 Ft között mozog. Itt helyben mi is értékesítünk ilyen ingatlanokat, egyrészt az északi részen, a laktanyával szemben.  Ezek ikerházban található lakások, 110nm-es házrésszel, kis telekkel, kocsi beállóval. Itt az ár 24,5 M Ft, 90%-ban kész állapotban. Másrészt szerepelnek a kínálatunkban egy Kulcson épülő lakópark lakásai.

Az elmúlt alkalommal beszéltünk arról, hogy szárnyalnak az ingatlan árak, s ez nem minden esetben indokolt. Változott-e valami ezen a téren?

Egy pici kitérővel kezdem a választ, - veszi át a szót Attila. Jelenleg185-200 ingatlan van a Trend Ingatlanügynökség kínálatában. A weblapunkon / www.trend-ingatlan.hu / naprakészek vagyunk. A dunaújvárosi piac most nagyon dübörög. Jelenleg a 2 szobás téglalakások, felújítva 8M-10M között mozognak, nyilván itt befolyásol az emelet.

A felújítandók 120.000-130.000 Ft /m² áron, a közepes állapotúak 150.000 Ft/m², a felújítottak pedig még e fölötti árakon cserélnek gazdát. Nyilván az ár nagyban függ az elhelyezkedéstől, például mindig is preferált volt a belváros, s ez ma sincs másként. De biztosan összefügg mindez a vevő és eladó igényeinek egyezésével. Jó tanács, hogy amikor döntési helyzetbe kerülünk, mindig vegyük számításba, hogy egy lakás felújítás, ami mondjuk alapnak tekinthető, az minimum 2 M Ft-ba kerül.

Itt sokszor születhet rossz döntés, hiszen lehet, hogy érdemesebb megvenni a drágább lakást, mert nem kell annyit rákölteni. Érdemes egyébként az ingatlanosokra rábízni az értékesítést. Sok esetben találkozunk azzal, hogy nem szerencsés, ha az eladó próbálja rávezetni a vevőjelöltet a vásárlásra. Az eladásra kínált ingatlant mindenképpen takarítsuk ki, teremtsünk benne kellemes hangulatot, hogy az érdeklődő jól érezze magát, amikor belép. Ezek apróságok, de higgyük el sokat számít!

Mi a tanácsotok most a hitelek kapcsán!

Egy örökösen hangoztatott dologgal indítanék, az pedig a hitelkamatok alapos vizsgálata, döntés előtt. Illetve a lakás-takarékpénztári szerződés, aminek segítségével többek között kisebb összegű, de rendszeres megtakarítás segítségével számos lakáscélt lehet megvalósítani, illetve a megtakarításokat az állam 30% -kal, legfeljebb évi 72 000 Ft értékben támogatja. Részletes tájékoztatást természetesen bárkinek szívesen nyújtunk, s nálunk meg is köthetik az előtakarékossági szerződést.

Ha jól tudom egy nagy változás előtt álltok…

Így van. Egy nagy lépés előtt állunk. Igazából eddig nem voltunk annyira szem előtt, s úgy éreztük, elérkezett a pillanat, s minden adott ahhoz, hogy kilépjünk a nagy nyilvánosság elé, ne csak a virtuális térben legyünk jelen. A mostani irodánk jó kiindulási pont volt, de úgy véljük ideje frekventáltabb helyen jelen lenni. Találtunk is egy megfelelő helyet, a Dózsa György út 52-ben. Hamarosan tehát oda várjuk majd az ügyfeleket, akiket a hely adottságait kihasználva teljes körűen igyekszünk kiszolgálni. Házhoz jön az ügyvéd, helyben elkészül a hitelkalkuláció. Egymásra találhat eladó és vevő, kínálat és igény.

Készültök-e nyitási akcióval? 

Igen. Ajándékunk mindenkinek, aki nálunk hirdeti meg az ingatlanát, és rajtunk keresztül bonyolítja az adás-vételt, egy ingyenes energetikai tanúsítvány és a meglepetés ajándék sem marad el.

                                                                                               Beszter
NapiHami csoport

Beszter - NapiHami csoport - www.napihami.hu
Siker&Ember Blog
Minden jog fenntartva! © Trend Ingatlan | honlapkészítés: DDSWEB